1% felajánlás "Együtt minden sikerül" Adószámunk: 18311927-1-02

2012. március 14., szerda 23:17

Hagyományok és nevezetes napok Március havában

Írta:  Iveszics Tünde
Értékelés:
(0 szavazat)

Márciust Böjtmás havának, Kos havának, vagy tavaszelő hónak is nevezik. Nevét a háború római istenéről, Marsról (latinul Martius) kapta. Az ókorban azt tartották, hogyha a háborút március havában indítják, akkor szerencsés kimenetelű lesz. Rómában ez volt az év kezdő hónapja, Újév kezdete, amire az év utolsó négy hónapjának jelentése (szeptember = hetedik, október = nyolcadik, november = kilencedik, december = tizedik) még ma is emlékeztet.

Érdekesség, hogy e hónap minden évben a hét ugyanazon napján kezdődik, mint a november és - a szökőéveket kivéve - a február. Ha az év napjait március elsejétől számoljuk - mivel négyévenként februárban van a szökőnap - egy adott dátum minden évben ugyanolyan sorszámú napra esik (ha március 1 kedd, akkor november 1 is kedd).
Hagyományosan ez az időszak volt a szőlőmetszés, a gyümölcsfa-tisztítás és a szántás ideje. A hónaphoz kapcsolódó hiedelem, hogy aki az első márciusi hóban megmosdik, az egész évben szép marad.
Nevezetes napok e hóban
gregorianMárcius 12. – Gergely nap
E nap megünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát (509-604), iskolák alapítóját, a gregorián-éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak. Ez a nap az iskoláskorú gyermekek színjátékszerű játékának napja, aminek régen adománygyűjtő célja volt. 
Időjárás- és termésjóslás nap is ez, ugyanis, ha ezen a napon esik a hó: "megrázza még szakállát Gergely".
Sándor (március 18.), József (március 19.), Benedek (március 21.), akik zsákban hozzák a meleget.
Ezt a mondást szinte mindenki ismeri. Érdemes gyermekeddel együtt megfigyelni e népi mondás igaz, vagy hamis voltát. A népi időjóslás azt mondja, ha Sándor, József és Benedek napokon süt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt, akkor hosszú, lucskos ősz lesz.
Március 19. – József nap
nagy hortobagy2József, názáreti ács volt Szűz Mária férje, Jézus nevelőapja. Ő az ácsok védőszentje. Sok helyütt ezen a napon engedik ki először a méheket, a legelőkre a marhákat, és ezen a napon ültetik el a fokhagymát és a krumplit.
A hagyomány szerint ezen a napon szólalnak meg először a madarak, mert Szent József kiosztotta nekik a sípot. Ekkor érkeznek meg a fecskék, és talán már a gólyák is. A népi hiedelem szerint, ha a gólyák tolla tiszta fehér volt, akkor szűk esztendő várt rájuk, ha koszos, akkor bő termésre számíthattak. A népi jóslás szerint, ha szivárványt látunk e napon, akkor jó búza- és bortermés ígérkezik. De ha rossz idő van, akkor sok lesz a halott.
Március 21. – Benedek nap
A harmadik meleget hozó szent, a nursiai Benedek napja. Neve a latin Benediktus szóból származik, aminek jelentése áldott. Időjárásjósló nap is, mert ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár. 
Március 21. a tavasz első napja mellett a tavaszi napéjegyenlőség napja is. 
E napon a Nap (a Jupiter és a Neptunusz által uralt) Halak csillagjegyből a Mars bolygó hatalma alatt álló Kos jegyébe lép.
gabrielMárcius 24. - Gábriel arkangyal ünnepe 
Régebben e nap a rend, a fegyelmezett viselkedés ideje volt. Gábrielről évszázadokon át Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának estéjén emlékeztek meg, ám később ünnepét szeptember 29-ére helyezték át, és ma már társával, Szent Mihállyal együtt osztoznak e napon. Gábriel arkangyal az Isten számára továbbított üzenetek miatt (angyal = hírvivő), a kommunikáció, a távközlés védőszentje.
Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony nap
Jézus Szentlélektől való fogantatásának a napja, e napon tudatta Gábriel arkangyal Máriával, hogy Jézusnak fog életet adni. A karácsonyt pontosan kilenc hónappal megelőző Gyümölcsoltó Boldogasszony napját Európa szerte megünneplik. Még ma is szokás, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust. A hiedelem szerint az oltott fát nem szabad letörni, mert abból vér folyik, de levágni sem lehet, mert aki ezt megteszi, megvakul. A népi megfigyelés szerint e napon kezdenek visszajönni a vándormadarak, s ha ezen a napon megszólalnak a békák, akkor még 40 napig hideg lesz.

 

Megjelent: 4731 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. március 18., vasárnap 21:10
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Adó 1%

Kérlek támogass minket adód 1%-val!

adószámunk:

18311927-1-02

Keresés az eletmodpecs.hu-n