A Pécsi Életmód Egyesület immár több éve működő közhasznú társadalmi szervezet. Folyamatosan bővülő honlapunk, és hírleveleink által már nem csupán a pécsiekhez szólhatunk, hanem országos ismertségünk is egyre nő. Ez köszönhető részben annak is, hogy az Egyesület tagjai között számos szakterület képviselteti magát, valamint annak is, hogy minden tagunk lelkes, saját területének beható, jó ismerője és művelője is egyben. Van közöttünk egészségügyi szakember (védőnő, dietetikus, természetgyógyász, gyógymasszőr), óvodapedagógus, szociális munkás, mentálhigiénikus, drog prevenciós szakember, közgazdász, állatorvos, jogász, asztrológus, kommunikációs szakember, rendezvényszervező, nyelvtanár, pénzügyi és társadalombiztosítási szakember valamint kertészmérnök, vidékfejlesztő hallgató is.
Mivel tagjaink ilyen színes palettát képviselnek, tevékenységi körünk is folyamatosan szélesedik, bővül. Egyesületünk így a hagyományoktól a vészhelyzetekig, a mentálhigiénétől az asztrológiáig igen széles területet ölelhet fel, illetve állhat a hozzánk látogatók rendelkezésére.

Az Egyesület által kínált lehetőségek, programok magas szakmai színvonalát mindenkor a jól képzett, gyakorlott szakértő tagjaink biztosítják, akik a társadalom széles rétegét átölelve tudnak hatékonyan segítséget nyújtani, szemléletet formálni.
Tudni kell rólunk azt is, hogy Pécs városában egyedülálló módon képviseljük az összetartozás, az önzetlen, a valóban közhasznú munkát képviselő emberek közösségét. A közösen képviselt gondolatunk: „jót adni, s jól érezni magunkat”, ami kifejezi az egyesület életszemléletét is. Tagjaink, önkénteseink szabad idejük jelentős részét az egyesület céljainak megvalósítására szentelik.
Célunk a rohanó, stresszel teli világunkban egy kis odafigyelés, és útmutatás mellett az egészséges, tudatos és boldog jövő elősegítése mindenki számára, valamint a család, mint érték képviselete mai, modern társadalmunkban. Mindenkori célunk még a prevenciós (megelőző) szemlélet alapján az egészségnevelés, egészségfejlesztés, szemléletformálás, az egészségtudatos magatartás kialakításának segítése, támogatása minden korosztályban, valamint az ehhez szükséges segítségnyújtás, támogatás, és hiteles információk átadása. Előbbiek fényében szólni szeretnénk szakemberekhez, várandósokhoz, szülőkhöz, nagyszülőkhöz, gyermekeket nevelőkhöz, valamint fiatalokhoz, gyermekekhez egyaránt.
Első bemutatkozó rendezvényünkön, az I. Pécsi Életmód Napokon, a lelkesedésünk mellett sokszínűséget is megmutathattuk. Az azóta eltelt időszakban tagságunk új tagokkal bővült, több nagyobb rendezvényen is megmutathattuk magunkat és nagy örömünkre megszületett a MÉZ, a Mozaik Életmód Ház.
A Pécsi Életmód egyesület 2011/2012 megjelenései, tevékenységei:
Egy délutánt tölthettünk el a Kodály óvodában megrendezett Zöld napon is, ahol szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal vehettünk részt az óvoda életében.
Egyesületünk számos más egyesülettel jó kapcsolatot ápol, hiszünk abban, hogy egységben az erő. A Mandulafa Egyesület, Tudatosan a Környezetünkért Egyesület és a Pécsi Életmód Egyesület Élet-Tér pályázaton nyertes közös projektje a "Rögös úton a csillagokig" (Seneca). Ennek keretében a Pécsi Waldorf iskola területén egy tanösvény kialakításában vettünk aktívan részt.
A Szivárvány Gyermek Házban megrendezett Zöld Családi Napon szűrtünk, szaktanácsot adtunk, kézműveskedtünk, és az egyesület játszóházában fogadtuk a legkisebbeket.Az Egyesület a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c.) pontjában megjelölt közhasznú tevékenységek közül az alábbiakat végezzük:

Egyesületünk közhasznú, így bárki tagja lehet, aki elfogadja és
alkalmazza az egyesület alapelveit. Ha kedvet érzel ahhoz, hogy
csatlakozz hozzánk, ha szeretnél egy nagyon vidám, lelkes csapat tagja
lenni, szeretettel vár téged az egyesület minden tagja!
Iveszics Tünde
Elnök