Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, a paleolit táplálkozás élharcosa, a héten Pécsett tartott előadást a sokakat megosztó kőkorszaki étrendről.  A könyvbemutatóval egybekötött programon közel kétszáz lelkes rajongó vett részt. 

- A paleolit táplálkozásról nagyon sok mindent mondanak: jót is, rosszat is. De a kétkedők elsősorban mit kifogásolnak az étrendben?

- A támadások egyik alapja, hogy az ősemberre hivatkoznak, holott a paleo modellje a velünk élt és élő természeti népek táplálkozása, életmódja. Ők mentesek a civilizációs betegségektől: nem szív- és érrendszeri vagy autoimmun betegségekben halnak meg, hanem fertőzésekben, sérülésekben, végelgyengülésben. Ennek fő oka az, hogy csak olyasmit fogyasztanak, amihez sok százezer vagy millió év alatt alkalmazkodott az emberi faj. Azaz csak alacsony glikémiás indexű ételeket fogyasztanak (nem esznek gabonaféléket, burgonyát, rizst, cukrot), nem fogyasztanak a szervezet számára evolúciós értelemben idegen fehérjéket (pl. tejet, glutént, a hüvelyesekben található lektineket), nem használnak növényi olajokat. És végül: mértékletesen táplálkoznak.

- Mi a probléma például a tejjel? Miért nem javasolják a paleolit táplálkozás hívei?

- Minden emlős faj a saját tejét tudja megemészteni. Idegen emlősállatok teje részben rosszul emészthető, részben autoimmun, részben ételallergiás folyamatokat indíthat el. Bizonyított, hogy a gyermekkori cukorbetegség egyik kiváltója a korai tehéntej-fogyasztás. Sok ember ekcémája, vagy aknéi a tej- és tejtermékek elhagyása után megszűnnek. A tejben növekedési faktorok vannak, amelyek részben fokozzák az inzulinrezisztenciát, részben elősegítik a daganatok keletkezését és növekedését.

- A dietetikusok egy része ezzel szemben azt mondja, hogy a tej és a gabona elhagyása hiánybetegségek kialakulásához vezethet. Az előbbi elhagyása miatt a szervezetnek nélkülöznie kell a kalciumot, a gabona kiiktatásával pedig a B-vitamintól és magnéziumtól fosztjuk meg a szervezetünket.

- Ezzel az állítással egy nagy baj van: a természeti népek nem fogyasztanak ilyen élelmi anyagokat, mégis a legerősebb a csontozatuk, és nem szenvednek ásványi anyag és vitaminhiányban. Vagyis a dietetika hasra ütésre mond ilyeneket, nem támasztja alá kutatásokkal. A gabonafélék nem gazdagok ásványi anyagokban és vitaminokban, sőt a ma egészségesnek mondott teljes kiőrlésű pékáruk kifejezetten veszélyesek, mert a gabonakorpában ún. antinutriesek találhatók, amelyek megkötik a hasznos anyagokat. A nyugati világ magnéziumhiányos, kalciumból pedig fölöslegesen sokat fogyasztanak.

- Bizonyítható egyébként, hogy elődeink egészségesebbek voltak nálunk?

- Bár régészeti vizsgálatok is alátámasztják ezt, elsősorban nem az ősember-leletek, hanem a velünk élő ősemberek vizsgálatából tudjuk ezt. A természeti népek kőkori viszonyok közt élnek, ők ősember-zárványok. A modern antropológiai és orvosi kutatások a terepen vizsgálják őket vagy száz éve, innen származnak az ismereteink.

- Véleményem szerint figyelembe kellene venni azt is, hogy a mai, kőkorszaki életmódot folytató kortársaink teljesen más környezetben élnek, mint a nyugati ember. Mások a problémáik, más jellegű környezeti hatások érik őket, és a stressz faktor is alacsonyabb. Ezért azt gondolom, nem csak a táplálkozás felelős a nyugati ember egészségromlásáért.

- A tudomány nem megérzésekre alapoz, hanem mér és elemez. Vizsgálatok alapján pedig kimutatható, mik a főhatások: az egyik ilyen például a táplálkozás. Sok más mellett két nyilvánvaló tény bizonyítja ezt. Az egyik, hogy ahány természeti nép áttért a nyugati étrendre, egy generáción belül 30-50%-uk cukorbeteg lett, elhízott, és megjelent a körükben az összes civilizációs betegség. A másik tény: amint valaki áttér a paleóra, számos problémája elmúlik. Például: 2-es típusú cukorbetegek leteszik az inzulint, elmúlik ugyanis a betegségük. Elmúlnak az ízületi fájdalmak, a különféle bőrpanaszok, rendeződik a vérnyomás, az emberek lefogynak, visszanyerik normál súlyukat. Ezek a jelenségek kézenfekvően bizonyítják, hogy nem a stressz, hanem a táplálkozás a főhatás.

- A paleolit étrenddel szemben az is érv szokott lenni, hogy költséges és macerás átállni rá. Hogy vélekedik Ön erről?

- Hogy macerás-e vagy sem, az nézőpont kérdése, főként, ha az egészségünk és az életünk a tét. Ám mindenképpen költségcsökkentő tényezőnek kell tekinteni az idővel mérséklődő gyógyszerfogyasztást, orvoslátogatást, betegség miatt kieső keresetet, továbbá azoknak a luxuskalóriáknak az elhagyását, amiket a nyugati ember rendszeresen vásárol, mint például a literszámra fogyasztott sörök, üdítők, sütemények, chipsek, rágcsák, édességek stb. Ez az étrend akkor drága, ha valaki maglisztekből állandóan süteményeket meg paleo kenyereket sütöget. Ezt nem is tekintjük annyira paleónak, mondhatni, ez a lightpaleo egy ága. Persze, nem kell ezeket száműzni, én is reggelente paleo sütit reggelizek, de egy tepsi egy hétig eltart. A nyugati ember, ha elhagyja a gabonaféléket, cukrot stb., akkor üres kalóriákat hagy el. A természeti emberek nagy teljesítményekre képesek, pedig paleolit táplálkozást folytatnak.

- Le lehet élni egy egész életet egyetlen bűnös falat nélkül? Nem torkollik ez végül valamilyen tragédiába, vagy zabálásba?

- Téves elképzelés, hogy a paleo egy aszkéta életmód volna. Gyakorlatilag minden nyugati ételnek van paleo változata, már paleo túró is kapható, amiről senki meg nem mondaná, hogy tojásból készült. Hihetetlen sok paleo süteményrecept létezik, sorra nyílnak a paleo cukrászdák. Aki tehát édesszájú, az egészséges édességek garmadájával tömheti a hasát. Létezik paleo csokoládé is, amit cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak is ajánlhatunk, hiszen a paleo édességek sokkal kevesebb kalóriát tartalmaznak, pl. az eritrit nevű természetes cukorpótló a cukorral azonos tulajdonságú, de nulla kalóriájú.

- Milyen betegségeken segíthet a paleolit táplálkozás?

- Mivel a nyugati táplálkozás okozza a legtöbb, ma elterjedt betegséget, gyakorlatilag mindegyikre hat, amelyben nem visszafordíthatatlan szöveti változás történt. A szív- és érrendszeri betegségeket megállítja és visszafordítja, mert megszűnik az állandó gyulladás és az erek ki tudnak tisztulni, a felnőttkori cukorbetegség elmúlik, mert megszűnik a finomított szénhidrátok fogyasztása. Mivel a depresszió gyulladásos természetű betegség, ebben is jelentős javulás tapasztalható. A rák esetén a paleo azért hasznos, mert a daganatok cukorfüggők, és a lecsökkent szénhidrátfogyasztás megfosztja a ráksejteket az utánpótlástól. Ezeken kívül igen hatásos a még ki sem alakult betegségek megelőzésében. Ám ahogy mondtam, a vitaminok szerepe igen fontos, ezeket a mai táplálékunk, akármelyik rendszer szerint is táplálkozunk, nem tartalmazza kellő mennyiségben.

- Körülbelül mennyi idő után mutatkozik meg az étrend jótékony hatása?

- Az attól függ, milyen probléma miatt kezdte el valaki. Az ízületi panaszok heteken belül, a bőrproblémák általában szintén pár hét alatt javulnak. A fogyás is legtöbb embernél gyorsan beindul. A vércukor-problémák 1-2 hónap, ugyanígy a vérnyomás is pár hónap alatt javul. Az allergiák, fajtától függően pár hónap után tűnnek el. Az autoimmun betegségek reagálnak a leglassabban, van, amelyiknél nagyobb eredmény, van, amelyiknél csak kis eredmény érhető el. A paleo nem gyógydiéta, csak az tud a hatására rendeződni, amit a helytelen táplálkozás okozott, és visszafordítható folyamatról van szó. A paleónak része a vitamin- és ásványianyag-pótlás is, és kerülni kell a szélsőségeket (pl. az indokolatlanul sok hús evését), amiket egyes demagógok hirdetnek.

forrás: http://www.pecsma.hu/randi/a-paleo-a-tuti-interju-szendi-gaborral/?template_type=1

A riprtot készítette Haszon Zsófia a pecsma.hu munkatársa.

II. Pécsi Életmód Napok 2013.06.08. program 

http://www.eletmodpecs.hu/index.php/ii-pecsi-eletmod-napok